2013. február 28., csütörtök

Jünnani piszeorrú majmok – bába segít a szülésben


 Tavaly márciusban érdekes megfigyelést tett Wen Xiao és csapata. A yunnan-i Dali Egyetem kutatói évek óta foglalkoznak a Jünnani piszeorrú majmok életével. Tavaly márciusban pedig egy különös jelenségre lettek figyelmesek. Egy fiatal vemhes nőstény, egy rhododendron fa tetején tekeregni kezdett, és hívó hangokat adott ki a torkán. Tíz perc múlva hangos sivításba kezdett – megkezdődött az ellés –, aminek hatására egy másik nőstény, valószínűleg egy már tapasztalt anya mászott fel hozzá, és figyelni kezdte a szülés folyamatát, majd mikor a kicsi feje megjelent, a nőstény megfogta, és kihúzta az újszülöttet. Pár perc múlva odaadta az anyának, aztán tovább állt.
A jelenség igen ritka a főemlősök között, már csak azért is, mert sok kismajom ellési ideje alig pár 10 perc, csak azoknál nehéz a szülés, ahol hosszú a vemhességi idő, és az újszülött nagyra nő.
Jünnani piszeorrú majom

Jünnani piszeorrú majmok (Rhinopithecus bieti): 
A kínai Yunnan tartomány hegyvidékein élnek, bonyolult, akár 400 főt is számláló kolóniákban. Kolónia általában 10 fő alkotta kisebb háremcsaládokra tagolódik, mely egy hímből, több nőstényből és az utódaikból áll. De vannak agglegénycsapatok is, melyek kizárólag hímekből állnak.


Sarah Turner, a monterali McGill Egyetem egyik kutatója szerint, a jelenség mögött a rokonszelekció áll, mely az evolúciós elmélet egy fontos része. Lényege, hogy a közeli rokonok megmentésével, az állat a saját génjei továbbélését is biztosítja. Az asszisztanciával az újszülött túlélésének esélyét növelik. A piszeorrú majmok esetében a nőstények általában abban a csoportban maradnak, ahová születtek, ez által közeli rokonok között élnek, és nekik segítenek.
Jünnani piszeorrú majom
Más majmoknál is figyeltek meg hasonló jelenséget, habár ezek a tapasztalások igen ritkák, de pl. Liszt-majmocskáknál egyszer egy hím példány segédkezett a szülésnél, a sapkás lagúrnál pedig egyszer egy nőstény az ellés közben a leendő anyát ápolta, hogy ezzel csökkentse a fájdalmát.
A majmoknál az gyakran előfordul, hogy az szülésnél fiatal, tapasztalatlan nőstények figyelik az eseményt, esetleg a leendő anya maga segít kibújni a kicsinek, miközben egy bába segít.

Forrás: Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése