Algalámpa

Pierre Calleja francia biokémikus találta fel az áram nélkül is működő, szén-dioxid elnyelő lámpát. A lámpa alapvetően mikroalgák fotoszintézisén alapszik, és lényege, hogy elektromos árammá alakítják át az algák, fotoszintézis közben termelt energiájának egy részét. Az áram közvetlenül egy világítótestbe kerül, így nincs szükség hálózati áramra (csupán abban az esetben, ha nagyobb fényerőre van szükség.) A prototípust egy bordeaux-i mélygarázsban tesztelték.

A lámpa évente egy tonna szén-dioxidot képes elnyelni, ez akkora mennyiség, amit egy fa egész életében képes oxigénné alakítani.

Források: Ecolounge, 365 környezettudatos ötlet
Kép: Ecolounge

Sárgahasú erszényesmókus

A sárgahasú erszényesmókus (Petaurus australis) az erszényesek alosztályágán belül az erszényesmókus-félék családjába tartozik. 

Ez a faj, mint a legtöbb erszényes Ausztráliában él, a kontinensen endemikus, azaz máshol nem fordul elő. Az eukaliptusz erdőket kedveli, úgy 700 méter magasságig megtalálható.

Az állat maga nyúl méretű, 18-23 centi hosszú, 22-30 centis farokkal. A tömege 700 gramm körül van. A farka és a lába között repülőhártya feszül, amivel 50 méteres távolságokra képes siklani. Angol nevel a 'glider' erre utal. Bundája a hátrészen barnás- vagy kékesszürke, hasoldalán sárgásfehér, fején sötét csík húzódik, füle szőrös.

Fán élő, éjszakai életmódú állat. A nappalt bélelt odúban tölti. Éjszaka fürge, mozgékony, éles karmai tökéletesek a fán lakó életmódhoz. Naktárral és virágporral, fanedvekkel táplálkozik, néha kéreg alatt lakó lárvákat is elfogyaszt.

Szaporodásáról nem sokat tudni még, általában egy kölyköt hoz világra.

IUCN Vörös Listáján szerepel, mint fenyegetett közeli. Legnagyobb veszélyeztető rá az élőhelyvesztés.

Forrás: IUCN, Wikipedia

Képek: ARKIVE

Kaukázusi vagy óriás medvetalp

A kaukázusi vagy óriás medvetalp (Heracleum mantegazzianum), a zárvatermők, azon belül a kétszikű növények közé tartozik. Az ernyősvirágúak rendjén belül a zellerfélék családjába soroljuk be.

Eredeti élőhelye a Kaukázus környékén, illetve Közép-Ázsiában található, de Amerikában és már Európában is elterjedő, invazív faj. Magyarországon a Tisza egyes szakaszain, illetve Keszthely környékén megtalálni.

2-5, ritkán 7 méter magasra is megnövő, liláspiros foltokkal tarkított, vastag szárú (átmérő 3-10 cm), összetett levelű növény. A levélnyél üreges, a levél páratlanul szárnyalt, a lemeze osztott. Szélessége akár 1-2 méter is lehet. Fészekvirágzata sok, kicsi, fehér virágból áll, akár 80 centis átmérőjű is lehet. A termése 1 centi hússzú, ovális alakú lapos.

Tavasztól nyárig nyílik, évelő növény. Ősszel akár több ezer magvat is elszórhat. Igénytelensége okán erősen inváziós faj, nehéz ellene védekezni, ráadásul mérgező. A zellerfélékre jellemző furanokumarint tartalmaz hatalmas mennyiségben. Ez az anyag rákkeltő, és fényérzékenységet okoz. A növénnyel érintkező bőrfelület elveszti védelmét az UV ellen, és már 16-18 óra alatt hólyagosra ég a napon és kipirosodik. Szembe kerülve átmeneti vagy végleges vakságot is okozhat.

Ha a növény a bőrünkhöz ér, azonnal mossuk le szappanos vízzel, jó alaposan és forduljunk orvoshoz!

Karógyökerei mélyre leérnek, ez által a vágás nem megfelelő védekezés ellene. A lekaszált növények 4-6 hét alatt szinte teljesen regenerálódnak. A gyomirtók sem hatásosak ellene, mert csupán a hajtásokat pusztítják el, a gyökereket nem. Több megoldás viszont létezik: pl. Szlovákiában legeltetéssel tartják kordában, máshol kőlapokat helyeznek a levágott hajtásokra, így a gyökér két éven belül elpusztul. Magjai viszont akár 15 évig is csíraképesek maradnak, ezért folyamatos ellenőrzésre van szükség.

Mérgező volta miatt inváziója súlyos probléma Európában és Amerikában.

Forrás: Wikipedia

Képek: Derbyshire Wildlife Trust, Invasive

Hosszú-bajszú bagoly

A hosszú-bajszú bagoly angol nevén: Long-whiskered Owlet, (Xenoglaux loweryi) a madarak osztályába, azon belül a baglyok családjába tartozik. Ez a mókás kinézetű éjszakai ragadozó szerepel az EDGE oldalának, legveszélyeztetettebb 100 madárfaja között.

Élőhelye és elterjedési területe:

A hosszú-bajszú bagoly észak Peruban endemikus faj. Eredetileg két helyen élt, az Abra Patricia Rezervátumban és a Cordillera de Colan Nemzeti parkban. A faj az Andokban elterjedt, a nedves esőerdőkben, különösen a Chusquea  bambusz fajokat kedveli. Olyan 1890 és 2350 méter között él.

Megjelenés:

A madár átlagos hossza 13-14 centiméter, súlya 45-50 gramm környékén mozog. Jellegzetessége az arcán lévő "bajusz", melyek finom, módosult tollak a szem körül. A szeme sárgás-narancssárgás, szemöldöke fehéres-sárgás, míg a testén a tollazata barnás színű, hasa világosabb, foltos. A farka rövid, szárnyai zömökek. A lábai csupaszak és rózsaszínek. A hangja rekedtes huhogás, ami hol magasabb, hol alacsonyabb hangszínű.

Ökológia:

Elég keveset tudunk erről a bagolyról. Mint a legtöbb bagolyféle, a Hosszú-bajszú bagoly is alkonyati, éjjeli faj. Sajnos arról még nincsenek információk, hogy mivel táplálkozik, de feltételezik, hogy rovarokat fogyaszt. Régebben azt hitték, hogy nem tud repülni, de már ezt a nézetet megcáfolták.

Természetvédelem:

Legfőbb veszélyeztetője az ember. Az infrastruktúra fejlődése, az utak építése, és az egyre nagyobb ütemben növekvő erdőkitermelés az élőhelyek elvesztéséhez vezet, így számuk egyre csökken. A populáció jelenleg 500-1000 felnőtt egyedből állhat. IUCN Vörös Listás, Veszélyeztetett faj.

Forrás: EDGE of Existence

Képek: http://kolibriexpeditions.com/, 

A békanyelv ereje

A Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg egy új cikk, mely a békák nyelvének ragadósságát, és az általuk kifejtett húzóerőt vizsgálja. A díszes szarvasbékákkal végzett kísérlet lényege, hogy a csalinak szánt tücsköt üveglap mögé helyezték, és az üveglapon mérték, hogy a nyelv mennyi ideig tapadt hozzá, mennyi nyálkát hagyott és mekkora felületen. Emellett az üveg segítségével a húzóerő nagyságát is képesek voltak lemérni.

A mérések azt mutatják, hogy a akár néhány ezredmásodperces kontaktusok is különbözőek. Minél rövidebb ideig tapadt a béka nyelve a üveglaphoz és minél kevesebb nyálkát hagyott ott, annál erősebb volt a tapadás és a húzóerő. Ez utóbbit mérve, kiderült, hogy a békák húzóereje saját testsúlyuknál nagyobb húzóerőt fejtenek ki.

Díszes szarvasbéka

A kísérletet azért végezték, mert egy olyan természetes ragasztót szeretnének találni és kifejleszteni, ami később ipari alkalmazásba kerülhet. A békákkal 20 kísérletet végeztek el, és minden kísérlet végén megkapták a tücsköt, amit előtte az üveglap végett.

Forrás: Index
Képek: Telegraph, Frogforum

Feketelábú macska

A feketelábú macska (Felis nigripes) a ragadozók közül, a macskafélék családjába tartozik. A kisebb macskák közé.

A fekete lábú macska Afrika déli részének endemikus faja. Főként Namibiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban fordul elő, de láttam már példányokat Botswanában is, Zimbabwe határán és Angola legdélebbi határán is. Populációja sajnos csökkenő félben van, és egyedszámuk egyre alacsonyabb.

A feketelábú macska élőhely specialista, főként a nyílt, rövid füves területeken fordul elő, ahol nagy az előfordulása a földön fészkelő madaraknak. Ilyen területek a száraz, nyílt szavannák, gyepek és Karoo félsivatagjai gyér bokros, fás területekkel, ahol az éves csapadék 100 és 500 mm közé esik.

Juan Fernandez kolibri

A Juan Fernandez kolibri (Sephanoides fernandensis) egy a kolibrifélék családjába tartozó, erősen veszélyeztetett és ritka madár.

Élőhely:

A Juan Fernandez szigetcsoport, Robinson Crusoe elnevezésű szigetén endemizmus, azaz csak itt található meg a világon. A szigetek 667 km-re fekszenek Chile partjaitól.

Élőhely szempontjából specialista, csak a szigetek érintetlen erdeiben él meg, bár költési időszakon kívül nagyobb területeket is bejár, ilyenkor az erdőkből más közösségekbe is átlátogathat.

Misztikus Mekong - 367 új faj egy év alatt

A WWF nyilvánosságra hozta a Mekong folyó partján, 2012 és 2013 között felfedezett új fajokról szóló kiadványát, ami a Misztikus Mekong nevet kapta. A folyó Kínában ered, átfolyik Myanmaron, Laoson, Thaiföldön és Kambodzsán is, hogy végül Vietnám partjainál a Kínai tengerbe ömlik. Ez eddig ismeretlen partjait már vizsgálják egy ideje, egy év alatt 367 új fajt fedeztek fel ott, közöttük 290 növényt, 24 halfajt, 21 kétéltűt, 28 hüllőt, 1 madarat és 3 emlőst.

Kambodzsai szövőmadár
Orthotomus chaktomuk

Trágyából itatóvíz

A Michigan Állami Egyetemen készítették el a McLanahan Nutrient Separation System névre keresztelt lebontó- és szűrőrendszer. Ez az anaerob folyamaton nyugvó, azaz oxigén nélkül működő mesterséges emésztő képes nagy mennyiségű tehéntrágyából itatható vizet és műtrágyát készíteni. Az ürülék nagy részét víz alkotja, emellett pedig olyan tápanyagokat, szenet és kórokozókat is tartalmaz, ami környezetromboló hatású is lehet. Emiatt is fontos, hogy a trágyát megfelelő módon kezeljék, főleg olyan nagy gazdaságokban, ahol több száz tehén is lehet egyszerre.

A Michigan Egyetemen kidolgozott rendszer abban különbözik az átlagos tárolóktól, hogy kivonja az ammóniát és tápanyagokat az ürülékből, amit műtrágyaként lehet újrahasznosítani. Emellett facsarással a vizet is kivonják az ürülékből, egyelőre 50%-os hatékonysággal, de már dolgoznak a 65%-oson is. A kifacsar vizet kezelve, tisztítva itatásra is. A gép talán már idén forgalomba kerülhet.

Forrás: Index

Kép: http://www.galanthus.hu/

Wied selyemmajom

A Wied selyemmajom (Callithrix kuhii) más nevén Wied fekete pamacsos fülű selyemmajom, a csuklyásmajmok családjába, azon belül a karmosmajmok alcsaládjába tartozik.

Élőhelye sárgával jelölve

Ez a faj, akárcsak a többi selyemmajom Dél-Amerikában él, pontosabban Kelet-Brazília trópusi és szubtrópusi erdeiben.

Megjelenésileg viszonylag kicsik, 350-400 gramm az átlagsúlyuk. Általában szőrzetük fekete, fejük szürke, a farkukon pedig gyűrűs minta látható. Az arcán és a homlokán előfordulnak fehér foltok, és fülét fekete pamacsok díszítik. Ujjaik végén karomszerű körmöket viselnek, hüvelykujjuk nem szembefordítható a többivel. Kiválóan megkapaszkodnak ágatok, vagy a fa törzsén is.

Óriásíbisz

Kambodzsa hivatalos madara, az óriásíbisz (Thaumatibis gigantea) a világ 100 legveszélyeztetettebb madárfaja közé tartozik. A gólyalakúak rendjén belül, az íbiszfélék családjába tartozik.

A megjelenésére jellemző az íbészfélék kesdeny, ívelt csőre, hosszú nyaka és hosszú gázlólábai. Több mint 100 centiméteres hosszával és 4 kilogrammos súlyával a legnagyobb íbiszféle. A tollazata sötét, szürkés árnyalatú, feje és nyaka csupasz.

Kizárólag Kambodzsa északi részén és Laosz déli részén fordul elő. Korábban Vietnám és Thaiföld is az elterjedési területei között szerepelt, de ezekről a területekről mára kihalt.

Élőhelye a síksági mocsarak és folyók partja, nyílt és lombhullató síkvidéki erdők, nedvesebb rétek, rizsföldek. A nagy folyók mentén végig előfordult régebben.

Táplálékát rovarok, gerinctelenek, rákfélék, kétéltűek, hüllők és magvak alkotják. Hosszú, ívelt csőrével könnyen szedi ki a legkisebb repedésekből is az élelmét. Ráadásul horgonyszerű orrlyukaival képes akkor is lélegezni, mikor a feje a víz alatt van.

Képes repülni, de általában csak alacsonyan, ritkán emelkedik a fák fölé.

Félénk madár, ezért az emberek közelében nem található meg. Fákon fészkel, párban, magányosan vagy néha csoportba verődve élnek.

Legnagyobb veszélyeztetője a vadászt és az élőhelyek pusztulása, ami miatt világ állományát ma 230 párra becsülik. A IUCN Vörös Listáján Kritikusan veszélyeztetett kategóriába tartozik.

Forrás: EDGE

Képek: EDGE, ARKIVE