Szurikáta

A szurikáta, vagy más nevén a négyujjú manguszta (Suricata suricata) a ragadozók rendjén belül, a mongúzfélék családjába tartozik. A Suricata nemzettség egyetlen faja. Neve a szuahéli nyelvből származik, jelentése "szirti macska".

Elterjedési terület és élőhely

A szurikáták az Afrika kontinensen élnek, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Angolában, Namíbiában és Botswana déli részén.

A nyílt füves területeket, száraz síkságokat, bozótos, sziklás területeket kedvelik.

Megjelenés:

A második legkisebb mangusztafaj. Teste karcsú, hosszúkás, közel 30 centiméter farok nélkül, mely akár 20-24 centis is lehet. A lábai rövidek, a mellsők erősek, és négy-négy ujj található rajtuk, az ásáshoz alkalmazkodtak. Hátsó lábain rövidebbek az ujjak, ezek a fára mászást segítik. Súlya akár egy kilogramm is lehet, a hímek általában nehezebbek.

Szőre puha, testhez simuló. Hátoldalon barnásszürke, sötétebb sávokkal, párhuzamos csíkozással, mely egyedenként változó, a farka vége sötétbarna. Hasoldalon szőrzete világos világosabb és ritkább. Szeme körül sötét foltok láthatók, füle fekete.

Hallása, látása és szaglása éles és jó.

Európai vidra

Az európai vidra (Lutra lutra) a ragadozók rendjén belül, a menyétfélék családjában, a vidrák alcsaládjába tartozik.

Elterjedése:

Európában és Ázsiában elterjedt fajról van, szó, az északon a Sarkkörig, délen pedig Észak-Afrikáig húzódik az elterjedési területe. A II. Világháború után viszont néhány európai iparosodott országból kihalt. Magyarország egész területén megtalálható, bár a Kisalföldön, a Duna-Tisza közének középső részein és a középhegységekben ritkább. A haza állományok egymással összefüggnek, nem fragmentáltak.

Vadmacska

Kép: Vilda - Rollin Verlinde
Forrás: IUCN

A vadmacska (Felis silvestris) a ragadózók rendjébe tartozó, általánosan elterjedt macskaféle. Megjelenése hasonlít a házimacskához, de nincs annyi változata. A vadmacska mindig szürkésbarna, hasoldalon és a lábak belső részén okkersárga. Rajzolata változatos: elmosódott, cirmos, markáns vagy harántcsíkos. Hossza, farokkal együtt 80-110 cm, súlya általában 4-6 kg. Mérete élőhelyek, alfajok szerint változó lehet.

A vadmacskák félénk, kultúra kerülő állatok. Nem kedvelik az ember által zavart területeket. Magányosan élnek, csak párzáskor állnak párokba, territóriumuk 3 négyzetkilométer is lehet, tápláléktól függően. 

Magyarországon a középhegységeinkben (Északi- Dunántúli-középhegység) a Gödöllői-dombságon, és a nagyobb folyóink ártereiben találhatók meg.

Jelenleg a házimacskával (Felis silvestris catus) együtt hat alfaja létezik. Régebben többnek gondolták, de a DNS vizsgálatok öt vadonélőre és a házimacskára szűkítették a rokonságot. A házimacska a DNS-e alapján a Felis silvestris lybica alfajhoz tartozik, mely Észak-Afrika, Közel-Kelet, Közép-Ázsia nyugati részén áll, de végül úgy döntöttek, hogy önálló alfajként kezelik majd.

A vadmacska kisemlősökkel, madarakkal, halakkal és ízeltlábúakkal táplálkozik.

Természetvédelmi helyzete az IUCN vörös listáján nem szerepel, nem fenyegetett, de Magyarországon fokozottan védett.

Forrás: IUCN, Wikipedia

Jegesmedve DNS lábnyomból

Egy sarkvidéki expedíció során, tudósok a hóban hagyott nyomokon, fagyott bőrsejtekből izoláltak jegesmedve DNS-t. A felfedezés nagy áttörés lehet a kutatásokban, mivel eddig a DNS-t drága és invazív módon tudtak csak kinyerni. A lábnyomból nyert DNS jelentősen csökkenti a beruházások méretét, így könnyebb lesz a populációkat nyomon követni.

Körülbelül tíz mancslenyomatból gyűjtötték össze a havat, amit aztán leolvasztottak. A sejteket különböző szűrőkön fogták fel. A DNS-ek között nem csupán jegesmedve, de az egyik lábnyom mellett fóka és sirály DNS-t is találtak. A WWF kutatói arra következtetnek, hogy a jegesmedve épp elejtett egy fókát, a sirály pedig potyafalatok reményében ment oda.

A kinyerés technológiájának finomításának egyelőre egy csapat tudós dolgozik, hogy minél több információt kideríthessenek az állatról. Molekuláris markereket használnak, hogy egyedileg is azonosíthassák a medvéket. Ez abból fontos, hogy az állatok a különböző területeket hogyan használják, és miként kapcsolódnak egymáshoz.

A tudósok abban reménykednek, hogy nem csupán jegesmedvékre, de más ritka és nehezen megfigyelhető állat esetében is tudják alkalmazni majd a kinyerést, és nem csupán hóval, de akár sárból is. Nehezítő tényező, hogy a melegebb területeken a DNS lebomlása gyorsabb.

Forrás: IFL Science
Kép: News Watch - NG

Hangyák és a mállás

Huszonöt évvel ezelőtt, Ronald Dorn, az Arizona Állami Egyetem kutatója elkezdett egy hosszútávú vizsgálatot az ásvány kőzetek mállásával kapcsolatban. A vizsgálat a különböző környezeti körülmények hatásait vizsgálta. A kísérletet úgy végezte, hogy szemcsésre zúzott bazaltot fél méteres lyukakba szórta különböző helyszíneket (sima föld, fás-gyökeres talaj, hangyaboly, műanyag edény stb.). Ötévente mintákat vett, huszonöt évvel később, pedig elektronmikroszkóp alatt készített vizsgálatot. A legnagyobb mállást a hangyabolyban tapasztalta. Míg a gyökerek 10-40x nagyobb mértékű mállást okoztak, mint a referenciaként használt műanyag edényben lévő, addig a hangyák az 50-175x-ös nagyságot is elérték. Emellett, a bazaltból itt alakult ki a legtöbb karbonát is.

A pontos okot, hogy miért a hangyák esetében a legnagyobb az erózió, még nem tudják, de az a feltevés, hogy a hangyáknál a kőzetek mozgatása miatt nőtt meg így az erózió.

A mállási folyamatok nagyon fontosak a Föld természetes hőszabályzó renderében. Egyes ásványi anyagok lebomlás közben reakcióba lépnek a szén-dioxiddal, megkötik azt. Melegedő klíma a mállási folyamatoknak kedvez, ami viszont hosszabb távon lehűlést jelenthet.

Forrás: Index

Kép: Wikipedia, Richard Bartz

Felvételről tanulnak a selyemmajmok

A Biology Letter című szaklakban jelent meg egy érdekes tanulmány, mely a brazil fehérpamacsos selyemmajmok tanulásáról szól. A Bécsi Egyetem viselkedés kutatói két, fogságban élő selyemmajmot vettek fel, ahogy különböző módon nyitnak ki egy szerkezetet a benne lévő jutalom falatért. Az egyiknek csapóajtót kellett felnyitnia, a másiknak pedig fiókot kihúznia. Az egészet felvették és két ötperces videót készítettek belőlük.

Kép: Michael Gäbler
Forrás: Wikipedia

 A felvételek elkészítése után Brazília északi részén, egy esőerdőben felállítottak egy képernyőt, mellé pedig a jutalomfalatokat rejtő szerkezetet. Az étellel csalták a monitorhoz a majomcsaládokat, pontosan videónként hármat.

Kép: Manfred Werner / Tsui
Forrás: Wikipedia

A hat családból öt egyed tanulta meg kinyitni a szerkezeteket a videó alapján. Emellett hat kontrollcsoportot is megvizsgáltak, akik csak egy állóképet láttak a szerkezet mellett. Közülük egyetlen egyed volt képes kinyitni a fiókos szerkezetet, ami bizonyítja, hogy az első hat család a videó alapján jutott sikerre.

A videó alapú tanulás fontos kulcsa lehet a további vadonban történő vizsgálatoknak, de akár még az állatkerti tartásban is lehet szerepe.

Forrás: Híradó.hu