2015. szeptember 9., szerda

Geoffroy-macska

A Geoffroy-macska (Leopardus geoffroyi) a ragadozók közül a macskafélék családjába, ezen belül a Leopardus nem tagja.Dél-Amerika magasabb területein él (akár 3300 méter magasságig megtalálható), élőhelye a nyitott erdők, bozótos területek.

A Geoffroy-macska akár 100 centiméter hosszú is lehet, ebből farka 25-35 centi. Testömege 3-8 kilogramm között mozog. Bundája mintázata az elterjedésétől függ. Míg északon okkersárga alapon, sok kicsi, fekete, kerek folt található, addig délen az ezüstös alapon lévő foltok inkább rózsaszerűek.
A farok töve is foltos, maga a farok pedig fekete gyűrűkkel díszített. A farok segíti az egyensúlyozást a fákon. Karmai a legtöbb macskaféléhez hasonlóan behúzhatók, így védi őket a kopástól. Ez fontos, mert karmai segítségével mászik fára, és ragadja meg a zsákmányát. Hallása és látása a legtöbb macskához hasonlóan kitűnő.

Ez a macskafajta éjszakai, magányos életet él. Tápláléka, akárcsak kinézete élőhelyétől függően változó. Amíg Argentínában nagy részt kisebb rágcsálók, és egyes madárfajok teszik ki tápláléka nagy részét, addig Chilében a rágcsálók mellett vadnyulak vannak terítéken.Még délebbre pedig a nyulak átveszik az első számú táplálékká válik.

A párzási időszak október és március között van. A nőstény macskák 64-74 nap után 1-3 utódnak adnak életet. A Geoffroy-macskák csak ebben az időszakban hagynak fel magányos életmódjukkal, de a kicsit pár hónap alatt önállóvá válnak. A nőstények már 18 hónaposan, a hímek pedig 24 hónaposan érik el az ivarérettséget.

Az IUCN Vörös Listáján szerepel, mint mérsékelten fenyegetett faj. Nagy exportja miatt CITESZ I-es fajnak minősítették 1992-ben. Emellett az élőhely vesztés és élőhely feldarabolódás a legnagyobb veszély erre a fajra.

Forrás: Wikipedia, IUCN
Képek: Arkive

2015. augusztus 29., szombat

15 színes gyönyörűség

A Lemon oldalon találkoztam ezzel a tizenöt elképesztően gyönyörű és színes tengeri állattal, így úgy gondoltam, hogy nem csupán a képeket, de pár sor ismertetőt is hozok nektek hozzájuk.
Szóval kezdjük!
Tengeri fecske v. kék sárkány (Glaucus atlanticus)
A puhatestűek törzsén belül a csigák közé, pontosabban a tengeri csigák közé sorolható ez a faj. Nyílt tengerekben él, a legtöbb óceánban és tengerben felfedezték. Általában fejjel lefelé lebeg a víz felszínén. Átlagos mérete 3 centiméter.
Vadászó, ragadozó életmódot folytat, zsákmányállatai között olyan veszélyes állatokat is találunk, mint a portugál gálya, melynek immunis a mérgére, sőt fel is használja védekezésre.

2015. augusztus 28., péntek

Zseléóriás a török partoknál

A török partoknál búvárok találtak rá a zselészerű képződményre, mely távolról teljesen átlátszónak, míg közelről pöttyösnek látszott. A zselé körülbelül négy méteres volt, és a búvárok nem tudták mi lehet, de lefotózták, és videót is készítettek róla.

A megoldást az The Echinoblog szerzője Christopher Mah adta meg, aki Dr. Michael Vecchione, a Smithsonian Természettörténeti Múzeum tintahalszakértőre utalva, azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a zselészerű képződmény sok millió tintahaltojás lehet.

A kalmárok, vagy tintahalak burokba rakják a tojásaikat, amik aztán a tengerben szabadon úsznak. Egy-egy példány akár kétmillió tojást is lerakhat. A török partoknál talált tojásrakás az egyik legnagyobb, amit a blog szerzője valaha látott. 

Az óriási zselé egyébként az Ommastrephes bartramii nevű kalmár tojásait rejtheti magában. Ez az állat akár másfél méter hosszúra is megnőhet. Pár évvel ezelőtt egy Humbolt-kalmár által rakott tojáshalmazt találtak, ami hasonló méreteket (3-4 méter) öltött, abban hatszázezer és kétmillió közötti tojás lehetett.

A jelenség egyébként ritka, mivel a kalmárok mélyen a felszín alatt élnek, a tojások pedig hamar kikelnek.

Forrás és képek: Ecolounge, Wikipedia

2015. augusztus 18., kedd

Kétfejű kobra Kínában

A Nanning állatkertben, dél-Kínában, két fejű kobra született. Mind a két fej saját aggyal és gondolkodással rendelkezik, és bár próbálnak sokszor ellentétes irányba menni, a közös test nem engedi őket. A kobra lassan húsz napos lesz, még nem iszik és nem eszik, de hamarosan fog. Egyelőre egészségesnek tűnik, így a gondozók remélik, hogy sokáig fog élni, bár a két külön fej okozhat gondot, ugyanis már most megesik, hogy összevesznek.
Ha a kígyó túléli a két fej okozta gondokat, akkor a táplálkozás elkezdésével pár év alatt majdnem másfél méteresre is megnőhet.

Forrás: Index
Videóhoz lépj tovább!

2015. augusztus 16., vasárnap

Alacsony vízállások

2011. szeptemberében jelent meg egy blogbejegyzésem, Kiszárad a Tisza Záhonynál címmel. Akkor -332 cm volt a Tisza állása, és a képek alapján néhol majdnem lábon át lehetett kelni Magyarország második legnagyobb folyóján.
Idén hasonló helyzet uralkodik. Immár elég sok ideje aszályos az idő, ami a folyókon is meglátszik. A folyó Szolnoknál, és más északi szakaszokon a negatív rekordokat döntögeti. Egyes szakaszokon, akárcsak 4 éves (de 2013-ban szintén negatív rekordokat döntött meg a folyó), át lehet sétálni a folyón.

De nem csak a Tisza vízállása alacsony. Budapestnél a Duna 107 centiméteren áll, és 100 centi alatt pár problémákat vethet fel a vízállás. 95 centiméternél a Szabadság és az Erzsébet híd között kilátszik az ínségszikla, bár a szakemberek szerint, ennyire nem lesz kritikus a helyzet. Viszont a Duna felsőbb szakaszán, Németországban már leállították a hajóforgalmat.

Forrás: Index
Fotó: H. Szabó Sándor; forrás: Index

2015. augusztus 8., szombat

Mérgező békák

Kép:AFP Forrás: Index.hu
Két, immár régóta ismert békafajról derült ki, hogy képesek aktív védekezésre használni mérgüket. 
Eddig is ismeretes volt, hogy a békák képesek mérget kiválasztani a bőrükön keresztül - legjobb példák erre a nyílméregbékák, melyek mérge a világ legerősebbjei között van számon tartva -, de ez a méreg passzív védekezésre alkalmas csupán. Olyan békát ezeddig nem találtak, mely a mérgét tudatos és aktív védelemre használná.

2015. július 28., kedd

Újraindulás

Augusztustól újra indul a Zöld Vadon!

Még több állati leírás, természet és környezetvédelmi témák! Hamarosan újra kezdjük!

Tikk-takk, már csak pár nap!